A ferences család

„... ugyanaz a Lélek hozta ki [őket] a világból” (2Cel 204)

Rövid áttekintés

Assisi Szent Ferenc istenélménye és abból forrásozó evangéliumi élete már kortársai közül is számtalan embert a követésére buzdított. Hatása az Egyházban, és a világban azóta is érezhető. Az ő lelkiségét követő közösségek összességét nevezzük ferences családnak. A Ferenc körül kialakuló első csoportot olyan férfiak alkották, akik mindenüket elhagyva, testvéri közösségben éltek és élnek szerzetesi életet. Ők alkotják a ferences család első rendjét. Az évszázadok folyamán ebben az ágban három nagyobb szerzetesrend alakult ki: a ferenceseké (Kisebb Testvérek Rendje – OFM), a minoritáké (OFMConv), valamint a kapucinusoké (OFMCap). Szent Ferenc lelkisége azonban nem csak a férfiakat fogta meg: Szent Klára, egy Assisi-béli előkelő család tagja volt az első nő, aki Krisztust a ferences életmód szerint, radikális szegénységben kívánta követni. A ferences második rend Szent Klára körül alakult ki. A rendnek ebbe az ágába tartoznak a különböző klarissza (Szegény Úrnők vagy Szent Klára Rendje – OSC) közösségek. Ferenc testvéreinek életmódja, derűs, vallásosságában is vidám, szabad lelkülete a világban élőket is megragadta. Szent Ferenc számukra alapította meg a ferences harmadik rendet. Eleinte azok tartoztak a ferences család harmadik ágába, akik a világban megmaradva, sőt, akár családban élve követték az alapító lelkiségét. Ők alkotják ma a Szekuláris Harmadik Rendet, más néven a Ferences Világi Rendet (OSF vagy FVR). Az évszázadok folyamán azonban kialakultak azok az új alapítású közösségek is, ahol a ferences lelkiséget élő tagok már jobban elkülönültek a világtól, rendházakban éltek, vállalva a szegénység, a tisztaság (vagy szüzesség) és az engedelmesség szerzetesi fogadalmát. Ezek a közösségek ma a Reguláris vagyis Szabályozott Harmadik Rendek (TOR) Regulája alapján élik életüket. Egyes felsorolások a ferences harmadik rendbe sorolják az összes olyan közösséget, mely nem a ferences család első vagy második ágába tartozik, függetlenül attól, hogy az a Világi Rend Regulája, a Szabályozott Harmadik Rend Regulája, vagy valamilyen más szabályzat szerint éli a ferences lelkiséget.

 

A ferences család kialakulásának lelki alapjai

A mottóul választott idézet Celanói Tamás Szent Ferencről írt második életrajzból való, s eredeti szövegkörnyezetében csak a kisebb testvérekre és a szegény nővérekre (klarisszák) vonatkozik. Ferenc ugyanis „mikor már halni készült, határozottan megparancsolta a testvéreknek, hogy” sohase szűnjenek meg a nővérek segítségére lenni, s „ebben is kövessék példáját, mert – mondotta – a testvéreket és a szegény úrnőket ugyanaz a Lélek hozta ki a világból” (2Cel 204). Tágabban azonban e szavakat a ferences család mindhárom ágára érthetjük. Ha e szavak az első rend szerzeteseivel, a klarissza nővérekkel és a Reguláris Harmadik Rend közösségeivel kapcsolatban hangzanak el, akkor azonnal érthetőek. Ők valóban elhagyták a világot, és egy szerzetes közösséghez tartoznak, még akkor is, ha a klarissza nővéreken (szemlélődő rend lévén) kívül, a többiek apostoli szolgálatot is betöltenek a társadalmi és a szociális élet különböző területén. A Szekuláris Harmadik Rend tagjai azonban nem hagyták el a világot, hanem – családot alapítva vagy egyedül – benne maradtak. Így olvassuk ezt Regulájuk 2. pontjában: „...a Szentlélektől indíttatva saját világi állapotukban akarják megvalósítani a szeretet tökéletességét...”. Egy mondat erejéig térjünk vissza a Ferences Világi Rend kezdeteihez. A Fioretti szemléletesen számol be erről:

Ferenc és társai eljutottak „Cannario városkájához. Szent Ferenc itt mindjárt prédikálni kezdett a népnek, de előbb megparancsolta a fecskéknek, hogy hallgassanak, míg el nem mondja beszédét [...] olyan hévvel beszélt, hogy a férfiak és az asszonyok mindnyájan ott akarták hagyni otthonukat, hogy kövessék őt. Szent Ferenc erre így szólt hozzájuk: – Ne hamarkodjátok el a dolgot, maradjatok csak itt; én majd előírom nektek, mit kell tennetek lelketek üdvéért. – Akkor határozta el, hogy minden ember üdvösségére megalapítja a harmadik rendet. Nagy lelki békében és megtérésre készen maradt ott a városka népe”(Fioretti 16).

Milyen értelemben mondhatjuk el tehát mindhárom rendről, hogy „... ugyanaz a Lélek hozta ki [őket] a világból”? Ha ez nem a konkrét, fizikai kivonulást jelenti a világból, akkor mit takar, miféle elszakadást? Először is fontos látni azt a lelki köteléket, azt a kölcsönösséget, ami a ferences család tagjait mélységesen összeköti. Így ír erről a Ferences Világi Rend Regulája: „Különböző formákban és módokon, de egymásra ható életközösségben óhajtják megtestesíteni ma a közös Szeráfi Atya karizmáját az Egyház életében és küldetésében” (RegFVR 1). A formák és a módozatok különbözősége mellett azonban meg kell látni azt, ami egy és ugyanaz mindannyiukban, ami egy lelki családdá formálja őket. Hiszen nem egy név, a ’ferences’ név tesz eggyé, hanem az, amit e név jelöl.

A meg nem erősített regula egy versében Ferenc ezt mondja: „Most azonban, hogy elhagytuk a világot, nincs más tennivalónk, mint követni az Úr akaratát és neki tetszésére lenni” (1Reg 22,9). Ezután pedig a földbe hullott mag sorsáról ír, és óva int, „nehogy út mentén fekvő föld, vagy köves, vagy tövises föld legyünk” (1Reg 22,10). Azoknak esik jó földbe a mag, vagyis az Isten igéje, „akik tiszta és jó szívvel hallgatván az igét, megértik és megtartják azt magukban, és gyümölcsöt hoznak állhatatosságban” (1Reg 22,17). Ennek pedig mintegy konklúziója a 27. vers: „Készítsünk tehát neki ott [ti. a szívünkben] mindig hajlékot és tartózkodási helyet, mert ő a mindenható Úristen, Atya, Fiú és Szentlélek” (1Reg 22,27).

Az iménti szöveg azt sugallja, hogy a világot elhagyni egy lelki kimozdulást jelent a világból; nem a világban ver gyökeret, hanem szíve rejtekében, s ott készít lakóhelyet az ember Istennek. Ferenc ehhez még hozzáfűzi: „mert ő a mindenható Úristen, Atya, Fiú és Szentlélek” (1Reg 22,27). Miért volt fontos Ferenc számára, hogy így kiemelve felsorolja az isteni Személyeket? A világot elhagyva nem valami személytelen istenségbe kell beolvadnunk, s nem is valamiféle középszerű vallásosságot kell gyakorolnunk. A világot elhagyni elsősorban nem a világból való fizikai kivonulást jelenti, hanem élő és személyes szeretetkapcsolatba lépést a bennünk lakozó Szentháromság Egyistennel. A ferences lelkiség éltető, spirituális mozdulata a folytonos tranzitus, átmenet e világból az Atyához. A ferences lelkiség szerint élőket ugyanaz a Lélek hívta ki a világból az Atyához. Ez a Lélek pedig nem más, mint az Atya és a Fiú Szeretet-Lelke, mely kiárad a Benne hívőkre. Ő az, aki különféle lelki családba gyűjt. Ő formálja ki bennünk Krisztust, Ő pedig, az „Isten Fia számunkra út lett” (KLVégr 5), hogy Vele eggyé válva s Őbenne eljussunk az Atyához. Ez nem ideológia, valamiféle elmélet, vagy ábránd, hanem egy létezési mód, a keresztény ember létezési módja. A ferences család arra hivatott, hogy ezt odaélje világban élő testvérei elé, s ezáltal – sajátos módon – úttá is legyen számukra az Atya felé. Az Isten Fia megtestesülése folytatódik így a világban, a Benne hívők szívében, életében és azon keresztül. Krisztus beleszületése a szívünkbe, életünkbe pedig nem más, mint annak a Képmásnak a megjelenése bennünk, akiben teremtettünk; visszatérés ez az ősi ártatlanság állapotába. Nem időben térünk oda vissza, nem valami nosztalgia ez egy régmúlt után, hanem a beteljesedés felé haladunk, s visszük magunkkal a teremtett világot is, hogy „Isten legyen minden mindenben” (1Kor 15,28), hiszen kezdetben az Atya Krisztusban és Érte teremtett mindent. Bizonyos értelemben a Boldogságos Szűzanya élete folytatódik a világban, valahányszor ’a világba szüljük Krisztust’. Mindez a szív szegénységében, csendjében történik, ahonnan szolgálataink alázatos megtétele is fakad: legyen az az igehirdetés, a tanítás, a betegápolás, vagy egy egész élet csendes imádsága a világért. Ezt az egy és mégis sokszínű életet ferences családunk különböző ágai így fogalmazzák meg:

Szent Ferenc első rendjében:
„...ne oltsák ki magukban a szent imádság és áhítat szellemét, amit minden más földi dolognak csak szolgálnia szabad” (2Reg 5,2).
„Mivel azonban valamennyien szánalomra méltók és bűnösök vagyunk, és így méltatlanok arra, hogy nevedet kiejtsük, alázattal kérünk, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus, a te szerelmes Fiad, kiben neked kedved telt, a vigasztaló Szentlélekkel együtt adjon neked hálát mindenért, úgy ahogyan neked és nekik legjobban tetszik, ő, aki neked mindig elég, s aki által annyit tettél értünk. Alleluja” (1Reg 23,5).

Szent Klára Rendjében:
„...szegény szűzként öleld át a szegény Krisztust” (2LÁgn 18).
„Fordulj gondolataiddal az örökkévalóság tükre felé, öltöztesd lelkedet a dicsőség sugárözönébe, állítsd szívedet az isteni mibenlét képe elé, és a szemlélődés által hasonulj át az istenség tökéletes hasonmásává, hogy te is megízlelhesd azt az elrejtett édességet, melyet maga az Isten a világ kezdetétől tartogat az őt szeretők számára, s melynek ízét barátai már itt ízlelik” (3LÁgn 12-14).

A Reguláris Harmadik Rendben:
„Krisztus által és Krisztusban teremtettek, s ezt az életformát választották, mely a Megváltó szavaiban és példájában van megalapozva” (RegTOR 4,14).
„Akik igazán lelki szegények, azok az Úr példáját követve semmit se sajátítanak ki és nem védelmeznek sajátjukként, hanem úgy élnek ebben a világban, mint zarándokok és jövevények” (RegTOR 5,22).

 

A Ferences Világi Rendben:
„Jézus az Atya igazi imádója, ezért példájára az imádságot és a szemlélődést tegyék életük és cselekedeteik lelkévé” (RegFVR 8).
„... anyja [leszünk] a mi Urunk Jézus Krisztusnak […] akkor, mikor az isteni szeretet s tiszta és őszinte lelkiismeret által szívünkben és testünkben hordozzuk őt és szent cselekvéssel, melynek példaként kell mások előtt világoskodnia, világra szüljük őt” (1LHív 1,7.10).

 

A ferences család magyarországi közösségeit és a ferences lelkiséget bemutató összefoglaló honlap:
www.ferencescsalad.hu vagy www.mfcs.hu

 

Az oldal tetejére

52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hivatalos logója