„Boldog ember, akinek te vagy erőssége, és zarándokútra indítja szíve.” 83. zsoltár

Boldogok vagyunk, mert 2018. májusában hosszú zarándokútra indított a mi szívünk is és el is indultunk Anna nővérrel az egyik legősibb katolikus zarándokúton, az El Caminon Santiago de Compostellába, Szent Jakab apostol sírjához. Az út során valóban megtapasztaltuk, hogy az Úr a mi erősségünk, Ő ad nekünk nap mint nap bőséges eledelt (fizika és lelki értelemben is), és a szívünkbe örömet (vö. Ap.csel.14,17)

Hazatérve a hosszú zarándoklatról, most nagyon jó érzés újra a saját szobánkban, saját ágyunkban aludni, fehér abrosszal terített asztalról nővérközösségünk körében finom házi főtt ételt enni, vasalt ruhába öltözni és magyar szentmisén részt venni. Még hosszan folytathatnám a sort, de ennyi is elég, hogy érzékeltessem, hogy milyen sok jó hatása van egy ilyen zarándoklatnak, azon kívül, hogy útközben is rengeteg jó dolog történik az emberrel.

A zarándoklat során, amikor tehettük, már sötétben elindultunk, ahogy hajnalodott, gyaloglás közben imádkoztuk közösen a laudest, és olyan szép volt, ahogy előbb a formák jelentek meg, majd szép lassan, szinte észrevétlenül, minden visszanyerte a saját színét. A zsoltárok imádkozása is új színt kapott, hiszen nemcsak szavakkal imádkoztuk, hanem láthattuk is, ahogy a „a réteket nyájak lepik el, a völgyekben gabona hullámzik. Minden ujjong és dalol színed előtt! (64. zsoltár)” Egyéni szándékaink mellett közös imaszándékokat is megfogalmaztunk minden nap, és az útközben imádkozott közös rózsafüzér egyes tizedei előtt újra felidéztük, tudatosítottuk, hogy ma kiért, miért is vállaljuk az út fáradalmait, és kikért imádkozunk. A természet szépségein kívül rengeteg ősi templomban gyönyörködhettünk. Legtöbb templomot kívülről csodálhattunk meg, de amikor nyitott templomot találtunk az út során nagyon megörültünk, oda betértünk, szentmisén vettünk részt vagy elénekeltük a zsolozsma éppen aktuális imaóráját, megpihentünk és mentünk tovább.

A jó Isten rengeteg erőt adott, és különös gonddal gondoskodott rólunk, miközben nevelgetett és tanítgatott elfogadni a dolgokat úgy ahogy vannak, örülni a legapróbbtól a legnagyobb ajándékokig, de mégse tapadni hozzájuk, ne ragaszkodni semmihez. Ezek az életleckék sokféleképpen kerültek "leadásra". Útközben pl. semmi fölöslegeset nem volt tanácsos magunkkal vinni, mert az km-ről km-re nehezebbé vált a hátizsákunkban... A szálláshelyeken megtapasztalhattuk, hogy ami ma van, annak lehet örülni, de nem megtartható, holnap már nem biztos, hogy ugyanaz az előny rendelkezésünkre áll..., de általában valami más igen. Pl egyik helyen még hajszárító is volt! Vagy más helyen „saját” konnektor a telefonunk töltéséhez :-)

De éppen így arra is megtanított az út, hogy a nehézségek és kellemetlenségek is végesek. A mai nehézség holnapra már könnyen meglehet, hogy másra cserélődik :-), és az is nagy igazság, hogy erőnket meghaladó megpróbáltatást nem ad a jó Isten. Néha erőn felülinek tűnt, de ami tényleg Tőle jött, ahhoz Ő az erőt is "csatolta".

Hiszem, hogy így van a hétköznapokban, az életünk zarándokútján is. Mindaz a nehézség, amivel megküzdöttünk a zarándoklat során, az igazgyöngyként az életünket gazdagítja. Erre emlékeztet a kagyló, amit más zarándokokhoz hasonlóan mi is a hátizsákunkon hordoztunk, és most már a szobánkban emlékeztet az út során kapott sok-sok ajándékra.

Teréz nővér

Kozármisleny, 2018. június 13.

52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hivatalos logója