Március 17. - Nagyböjt V. vasárnapja
"Eljött az óra, hogy megdicsőüljön az Emberfia. Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz (...) Most megrendült a lelkem. Mit is mondjak? Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!" Erre hang hallatszott az égből: "Megdicsőítettem és ismét megdicsőítem." Jn 12,20-33
A kereszt Isten dicsőségének titkáról ellebbenti a fátylat: Isten nem ragyogásban, pompában és tiszteletben nyilvánítja ki nagyságát, hanem azzal, hogy még az a törékeny, gyenge emberi is megsemmisül, meghal, amelyet magára vett. Nem a hősi halál dicsőségében, hanem mint a gonosztevők, kereszten."
Az ember által vélt nagyságnak, hatalomnak meg kell semmisülnie, hogy Isten neve (maga Isten) megdicsőüljön, az ő tényleges és igazi nagysága kinyilvánuljon. A szenvedésben Krisztus önmagát ajánlotta fel. Ez az áldozat hoz gyümölcsöt és válik ajándékká mindannyiunk számára.
Lehetséges, hogy Isten nagysága a kereszten válik a legnyilvánvalóbbá? A legnyomorúságosabb szenvedések közepette? Igen! Hiszen a valódi lelki nagyság is a szenvedésben és a nehézségek legyőzésében mutatkozik meg, abban, hogy mindez mennyire gyűri maga alá az embert. A szenvedésben és a küzdelemben tapasztalja meg az ember, hogy a természetfelettit (a lelket) nem uralja, nem győzheti le a természet.
"Az Úr szenvedésében megtalálod a teljes kincset, semmi sem fénylik, semmi sem indít úgy a helyes irányba, semmi sem cselekszik úgy a lélek szentté válása érdekében, mint az Úr szenvedésének emlékezete. Ez által nyerjük el, őrizzük meg, és növeljük a kegyelmet, és aki csak elvesztett bármely kegyelmet, ez által tudja ismét elnyerni."
Miként ugyanis látjuk, hogy az arany értékes, de ha az aranygyűrűhöz valamilyen nagy értékű követ adnak, sokkal értékesebb lesz. Így ha Krisztus szenvedése az érdemeinkhez kapcsolódik a szándékunk és az elmélkedésünk által, annyival fog nőni az értéke. Krisztus azoknak a szenteknek, akik türelmesen együtt szenvedve álltak a krisztusi kereszt alatt, nagyon sajátos kegyelmeket adott, és mivel Ferenc teljesen arra törekedett, hogy Krisztus keresztjén elmélkedjen, szeresse azt és együtt szenvedjen vele, ezért Krisztus azt a különleges kegyelmet adta neki, hogy a saját szenvedésének stigmáival ékesítette.
Mivel boldog Ferenc érdemszerző fáradozása minden törekvését olyannyira Krisztus keresztjére összpontosította, hogy mindig őt szemlélte lelki szemeivel, és a szeretet és a szenvedély által lelkében a Megfeszítetté alakult át. Tehát a hozzá való hasonlóság ékesítette őt testében Krisztus csodálatos erénye által. Ahogy Szentviktori Hugó mondja: "Ó lélek, tudd, hogy Isten szeretete a te életed. És magának a szeretetnek az ereje által alakulsz át annak a hasonlóságára, akit szeretsz."
"Miután Krisztus igaz szerelme
önnön képmására alakította át szerelmesét,
és Ferenc, ez az angyali ember,(...)
leereszkedett a hegyről,
magán hordozva a Kresztrefeszített képmását,
nem kézzel mintázott kő- vagy fatáblákon,
hanem testének tagjain az élő Isten ujjával megrajzolva.
És mert jó elrejteni a Király titkát,
azért a királyi titkok tudója
erejéhez mérten takargatni igyekezett ama szent jegyeket.
Ám Istené, hogy az általa végbevitt nagy dolgokat
saját dicsőségére kinyilatkoztassa,
ezért maga az Úr,
aki azokat a szent jegyeket titokzatos módon belevéste,
nyilvánosan művelt csodát azok által,
hogy ama rejtett sebek rejtett és csodálatos ereje
a jelek világosságában nyilvánvalóvá véljék."
E boldog férfi az erények csodálatra méltó jeleivel ragyogott életében, s ugyanígy fényeskedik átmenetelének napjától egészen a jelenig a világ különböző vidékein tündöklő csodákkal, melyekben az isteni hatalom dicsőíti meg önmagát.
Ahogy a Fiú "megdicsőíti" az Atyát, egészen a halálig, a megváltás művének befejeztéig és az Atya "megdicsőíti" a Fiút, úgy, hogy a mennyei dicsőségbe emeli, úgy Szent Ferenc is megdicsőítette Istent élete során és Isten is megdicsőítette Ferenc atyánkat szent sebhelyei és boldog halála által.
"A halál és feltámadás összetartozik. Gondoljunk csak arra a példabeszédére, amikor a búzaszemről olvasunk: Bizony, bizony, mondom nektek: ha a földbe vetett búzaszem nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz. Emberi életünk két meghatározó pontja a születés és a halál. Ott születik új, ahol vállaljuk a halált, amikor vállaljuk, hogy velünk, bennünk valami meghal azért, hogy valami sokkal több, jobb újjászülessen. Ez a szeretet mélye!"
Mindannyiunk életében ott vannak ezek a búzaszemek. Vállaljuk a sok-sok hétköznapi halált, mert ha ezt megvalósítjuk, akkor Húsvét lesz az életünkben, ami nem egy naptári ünnep, nem csupán egyházi esemény, nem csak egy program, hanem a mindennapok feltámadása!" A szenvedések ellenére és azokkal együtt is haladunk Isten felé a Krisztus-követésben, a meghalásokban – így egyre inkább részesedünk az isteni dicsőségben!
Felhasznált irodalom:
- Magyar Kurír
- Szombathelyi Egyházmegye
- acta-pinteriana.hu
- Magyar Kurír
- Szent Bonaventúra: Szent Ferenc élete
Forrás: Ferences Világi Rend