Szent Ferenc és a ferences lelkiség mindig fiatal
Evangelizációs hét a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király plébánia szervezésében. augusztus 11-17. között.
A nagyon gazdag témák között idén helyet kapott több szent, illetve rajtuk keresztül több szerzetesrend bemutatása, mint pl. Boldog Özséb és a Magyar Pálos Rend, Kalkuttai Szent Teréz és a Szeretet Misszionáriusai, Assisi Szent Ferenc és a Ferences Rend.
Így, mint ferences nővérnek volt alkalmam a közel 350 gyermeknek picit bemutatni azt, hogy ki is Szent Ferenc és kik a mai követői.
A történelmi távlatokban való elhelyezés kedvéért utaltam arra, hogy 800 évvel ezelőtt élt Assisi Szent Ferenc. Azonban annak ellenére, hogy ilyen régen élt bátran mondhatjuk, hogy ma is fiatal. Fiatal, mert az evangélium szerint élt, és az evangélium mindig időszerű, mindig friss, fiatal. No meg azért is fiatal Szent Ferenc, mert annyi évszázadon át mindig voltak, akik az ő példája szerint kívánták követni Krisztus Urunkat. Fiatal mai követőiben, a ferences lelkiségben élők szívében.
Csodálatos volt látni a sok tiszta, figyelmes tekintetet, amikor bemutattam a San Damiano-i keresztet, amelynél imádkozva Szent Ferenc mélyebben találkozott Jézussal; amikor megmutattam a zsolozsmáskönyvet, amelyből nap, mint nap közösen imádkoznak a nővérek, amikor a szerzetesi ruha elemeit (habitus, korda) körbevittem a templomban.
Jó volt érzékelni, hogy szervezők és gyerekek egyaránt szeretettel fogadták be az Úr Jézust, barátját és testvérét Szent Ferencet, és egyik mai követőjét.
A végén közösen imádkoztuk el a Szent Ferenctől ránk maradt Ima a kereszt előtt névvel illetett imádságot, miközben a Szent Damján-templom keresztjéről ránk tekintő Megváltóra emeltük mi is szemünket, szívünket.
Képek forrása