Véget ért a IX. NTTK Csíksomlyón
A csíksomlyói kegytemplomban bemutatott szentmisével és közösen végzett reggeli dicsérettel vette kezdetét a IX. Nemzetközi Tudományos Teológiai Konferencia zárónapja, amelyet idén a papi továbbképzési program keretében szerveztek.
Szeptember 25-én, szerdán zárult az NTTK kilencedik kiadása a csíksomlyói Jakab Antal Házban, amelynek zárónapján is értékes előadásokat hallgathattak az érdeklődők.
Gájer László, a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára Katolikusnak lenni a kiégés társadalmában címmel tartott sok szempontból lelkiismeretvizsgálatra ösztönző előadást, majd az előtte elhangzottakhoz kapcsolódott Szalay Mátyás, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola tanszékvezető főiskolai docensének az előadása is Befejezetlen egzisztencia. Küzdelem az autonómiáért a kortárs világban: párbeszédben Edith Steinnal és Byung-Chul Hannal címmel.
Bagyinszki Péter Ágoston OFM, a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola rektorhelyettese, tanszékvezető főiskolai docense Bernard Lonergan a teológia korunkban különösen is kihívást jelentő három jellegzetességéről címmel, majd a BBTE Római Katolikus Teológia Kar két alumnusa, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola oktatói, Csonta István tanszékvezető fősikolai adjunktus és Lukács Ottilia rektorhelyettes, tanszékvezető főiskolai docens tartottak előadást Felsőoktatás: hitéleti képzésben megjelenő kihívások szentírástudomány és egyháztörténelem szempontrendszerében címmel.
Az előadásokat ez alkalommal is fórum követte, ahol az előadókat lehetett kérdezni, az előadásokhoz hozzászólni. A mesterséges intelligencia jelentette kihívások hangsúlyosan megjelentek a fórum során, de a lelki élet teológiáját is érintették a pódiumbeszélgetésben.
A konferencia zárásaként Diósi Dávid dékán, a konferencia egyik főszervezője és tudományos felelőse fogalmazta meg köszönetét az előadóknak, résztvevőknek, a szervezői stábnak, az önkénteseknek és a támogatók hosszú sorának, hiszen nélkülük jóval szerényebb keretek között valósulhatott volna meg az igen értékes és jó hangulatú, tudományban és lelkiekben egyaránt gazdag háromnapos rendezvény.
A dékán hangsúlyozta, hogy a konferencia félig "bentlakásos jellege" sokban meghatározta a program hangulatát, hiszen a szünetekben és az esti találkozások alkalmával nagyon építő jellegű beszélgetéseknek lehettek részesei a jelenlévők, kapcsolatokat ápolva és építve.
A háromnapos konferencia anyagából a közeljövőben kötet fog megjelenni, így azok is elolvashatják majd a rendezvényen elhangzottakat, akik lemaradtak róla.
Szerző: Bőjte Csongor