Találkozások szerzetesekkel | A 42. MIT margójára

2024.07.09

Öröm volt a szívünkben, amikor a Pécsi Egyházmegyénkben élő Szulyovszky Hajni Sacré-Cœur nővérrel és fiatal nővértársával, Simon Katalinnal találkozhattunk a rendezvény másnapján. A fiatalok számára liturgikus táncot, táncmeditációt tartottak.

Mint Dávid az Úr előtt táncolva, mi is hamar táncra perdültünk az árkádok alatt. Örvendezve táncoltunk és táncolva vigadoztunk, és mindez valahogyan imádsággá vált. Isten szeretetét éreztük meg és vittük magunkkal, ahogy Krisztusban egymás nővéreiként egy irányba haladunk és Egyet akarunk.


A harmadik napon két horvát ferences atya is tiszteletét tette rövid időre a Mária kegyhelyen. Ők kirándultak éppen, és történelmi, ferences helyeket látogattak sorra Pécs környékén. A rövid, kis beszélgetés alatt Isten túláradó, megajándékozó természetére csodálkozhattunk rá újra.

Aztán kicsivel később a pécsi Nyolc Boldogság Közösségből Margit nővért üdvözölhettük szeretettel, aki fiatalos humorával, elevenségével volt jelen a fiatalok között. Vele a dicsőítést, mint imafajtát gyakorolhatták a fiatalok. Margit nővérrel közösen vettünk részt a legszentebb áldozatban, a püspöki szentmisén.

42. MIT | Fotó: Pécsi Katifi
42. MIT | Fotó: Pécsi Katifi

Szombat délelőtt újabb meglepetés ért bennünket. A találkozón megjelentek a missziós rendek közül a verbiták. Az indonéz Julio atya Zalából jött, a szintén indonéz Bonventura atya és az indiai James testvér Budatétényből jöttek. Mindhárman nagyon szépen beszélnek magyarul, ezért sokat kérdeztek és sokat beszélgettünk. Kötetlen, felszabadult és nagyon testvéri találkozást éltünk meg mindhármukkal.

Isten kicsiny szolgáiként megtapasztalhattuk a nagy, nemzetközi szerzetesi családhoz való tartozásunkat, a minden emberi ismeretet és intézményi határokat felülmúló, Krisztus Vérében való összetartozás valóságát.


Nagy a Te hatalmad Uram!
Légy áldott minden ajándékodért!
Dicsőség Neked mindörökké!