Adventi út Assisi Szent Ferenccel | 3. nap
Adventi út Szent Ferenc atyánk vezetésével. Minden nap rátekintünk életünk egy-egy területére és megnézzük hogyan látja maga Isten az életünk rétegeit.

Imádkozzunk együtt november 3. és december 1. között családjainkért és azokért, akik részt vesznek az imaláncban.
Assisi Szent Ferenc
Az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei kolostor templomát 1993-ban kezdték el építeni Kozármislenyben. Alapító nővérünk, Bali Katalin Kapisztrána nővér, a rend akkori elöljárója, a nővérek részére szeretett volna egy kolostort és mellette egy templomot építtetni, ezért imádkozott az Úrhoz és ezért kérte az emberek segítségét. Josef Eberli svájci plébános személyén keresztül a svájci emberek adományából épült fel a templom 4 év alatt. Eberti atya életfeladatának érezte, hogy saját országa védőszentjének tiszteletét jobban elterjessze, ismertesse a világ egyházban, ezért a templom a Flüe-i Szent Miklós titulust kapta. Ünnepe március 21-én van.