Mozdítsuk elő a békét közösen!
Az Emmánuel Közösség, Szeretetláng Mozgalom, Szociális Testvérek Társasága, Családok Jézusban Közösség meghívása.
Az Emmánuel Közösség, Szeretetláng Mozgalom, Szociális Testvérek Társasága, Családok Jézusban Közösség meghívása.
A nagyböjti időszakban minden pénteken a szentmise előtt keresztutat imádkozunk 17:30-tól. Várjuk mindazokat, akik szeretnének elmélyedni a megváltás titkában.
Felföldi László megyéspüspök kezdeményezésére a Pécsi Egyházmegyében működő szerzetesrendek képviselői együtt ünnepelték a megszentelt élet napját február 11-én a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban. A rendek, illetve közösségek bemutatkozását követően szentmise keretében adtak hálát a hivatásokért és a közösségekért.
Ferenc pápa 2014-ben liturgikus emléknapot hirdetett meg Szent Josephine Bakhita, (1869-1947) szudáni származású felszabadított rabszolga ünnepére, aki szerzetesnő lett (a kanossziánus rendben), és 2000 óta a szentek között tiszteljük. A Szentszék ima- és érzékenyítő napot hirdetett február 8-ra. Ez a nemzetközi ima és reflexiós nap egyfajta "Harc...
Assisi Szent Ferenc
Az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei kolostor templomát 1993-ban kezdték el építeni Kozármislenyben. Alapító nővérünk, Bali Katalin Kapisztrána nővér, a rend akkori elöljárója, a nővérek részére szeretett volna egy kolostort és mellette egy templomot építtetni, ezért imádkozott az Úrhoz és ezért kérte az emberek segítségét. Josef Eberli svájci plébános személyén keresztül a svájci emberek adományából épült fel a templom 4 év alatt. Eberti atya életfeladatának érezte, hogy saját országa védőszentjének tiszteletét jobban elterjessze, ismertesse a világ egyházban, ezért a templom a Flüe-i Szent Miklós titulust kapta. Ünnepe március 21-én van.