Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei

Kozármisleny

Árkos
E-mail: ferences.noverek@gmail.com
Legfrissebb bejegyzések
Árkosról, Kozármislenyből, a ferences családról
Regula – útjelző, kötelék, identitás
A ferences rend idén ünnepli regulájának, a Szent Ferenc által írt Regula Bullata jóváhagyásának 800. évfordulóját, mely egyben az egész nyugati szerzetességnek is nagy kincse. A ferencesek ünnepüket és örömüket megosztották más rendek tagjaival is. Április 22-én az egyházmegye regionális szerzetesi találkozójára az Assisi Szent Ferenc Betegápoló...
Morzsa - Isten stílusa a közelség
Örömmel, imával és lelkesedéssel vártuk a pápa úr apostoli látogatását. Ki Budapesten, ki a képernyő előtt követte az eseményeket és Krisztus helyettesének buzdításait. Sok minden ma is fülünkben cseng, szívünket táplálja.
Áldott húsvétot kívánunk!
2023. április 9. – Húsvétvasárnap, Urunk feltámadása
(Levél a Hívőkhöz II. 61.)
Assisi Szent Ferenc

A templomunk története
Az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei kolostor templomát 1993-ban kezdték el építeni Kozármislenyben. Alapító nővérünk, Bali Katalin Kapisztrána nővér, a rend akkori elöljárója, a nővérek részére szeretett volna egy kolostort és mellette egy templomot építtetni, ezért imádkozott az Úrhoz és ezért kérte az emberek segítségét. Josef Eberli svájci plébános személyén keresztül a svájci emberek adományából épült fel a templom 4 év alatt. Eberti atya életfeladatának érezte, hogy saját országa védőszentjének tiszteletét jobban elterjessze, ismertesse a világ egyházban, ezért a templom a Flüe-i Szent Miklós titulust kapta. Ünnepe március 21-én van.





